Bemelegítés:

A 2014-es év elején még úgy gondoltam, hogy ebben az évben nem akarok nyáron versenyeken futni, mert akkor kicsit jobban teper az ember, főleg ha bizonyítani akar, és nem biztos, hogy bírnám. Főleg a félmaratoni távot. De az ember lánya nyughatatlan, így hát megelőztem terveimet.
Azért sokszor szóba jön, hogy a maraton előtt egy hónappal futottam volna tervek szerint a félmaratont, verseny körülmények között, és ez egy kicsit fura. Ennek egyszerű az oka: a Vivicittá korai lett volna, nyáron ahogy előbb már írtam nem akartam versenyezni, utazni verseny miatt én ááá dehogy....  más versenyeket a BSI-seken kívül meg nem is ismertem. Így maradt a Wizz Air (amire megjegyzem végül nem is mentem). De nézzük, hogy valósult meg a hirtelen ötlet...

Futás:

2014. június 15.

Huuu.. ennyi nagyszerű élménybeszámoló után, mint amit írtatok a 21. K&H mozdulj! félmaraton után, már nem is tudom, hogy neki kezdjek-e én is.
No de annyi gondolat van a fejemben, hogy csak leírom őket...

Életem első félmaratoni távját edzés szinten ez év február 16-án futottam le. Azóta minden hónapban lefutottam egyszer. Akkor, ahogy írtam Nektek a „szokásos hétvégi hosszútáv” 10 km volt (most ennyi a hétköznapi futásaim minimuma) és 2:38 környékére sikeredett. Debütálni versenyen nem most akartam, de a hétfői - használjuk ki a hosszú hétvégét és próbáljuk ki az új kedvenc futótársam, azaz az órám - alkalmával lefutottam a havi félmaratonom és 2:08 alatt teljesült is. Ez az élmény és a hétvégi időjárás-előrejelzés segített eldönteni azt, hogy szerda reggel csak neveztem a „teljesíthető távra”– nem hagyott nyugton futószívem 
De úgy titokban tartottam, a csuda tudja miért, hogy csak a nagyon szemfüles ismerőseim sejthették a hétvégi programomat.
Pár napja mégis elmeséltem az egyik ismerősömnek a tervem, az összes aggályommal, félelmemmel együtt, meg azzal, hogy miért nem akartam nevezni.
Sikerült pár sorral kitörölni neki az összes negatív gondolatot:
„nézz vissza hol voltál egy éve. Sőt pár éve … erős vagy és fitt és ilyen problémáid vannak, hogy félmaratonon 2.08 vagy 2.03. Szerintem már mindenkinek bizonyítottal, magadnak is. Szerintem mikor belevágtál erre nem gondoltál, hogy idáig eljutsz.”

És igaza volt. Pár hónapja ezt az eredményt tettem ki a cetlijeim közé, ahol a betartandó dolgaim vannak: Félmaraton célideje: <2:06 (és ezt csak szeptemberre terveztem). Nemrégiben módosult fejben 2:03-ra, de átírni még nem sikerült. És itt van. Elmentem. Megcsináltam és 2:00:42 alatt lefutottam – számomra egy álom teljesült ezzel az idővel. És ennyire még nem esett jól egy verseny sem, mint ez.

De nélkületek nem sikeredett volna. És ez most teljesen komolyan gondolom ám! 

A beállásnál találkoztam a szintén futóbolonddá vált gimis osztálytársnőmmel, Annával, akivel állandóan kergetjük egymást a versenyeken és most végre találkoztunk is. Ha látna minket a drága testnevelés tanárunk, Orosi tanár úr, akit azóta is tisztelek és szeretek, mert anno értékelte a kitartásom - mást nagyon nem is tudott  , csodálkozna ám, hogy ez a két lány mit művel. Sokat segített az a tudat, hogy Anna is ott fut valamerre, és végre mikor befutok, ott lesz egy ismerős arc és nem az lesz, hogy lefutom és hazamegyek, mint általában szokott lenni.

Nagyon bántam a megint lecsúszott csoporttalálkozót, de útközben sikerült bepótolni. A fordulóknál mindig visszaszólt és tartotta bennem a lelket Zoli. Az elején még a meglepetéstől, no meg attól, hogy a nyelvem összeakadt, nem is tudtam reagálni. A táv alatt megmutatta a közösségi futás igazi szépségét. Segített szóban vagy tettel, ott ahol tudott, ott, akinek tudott. Egy szakaszon együtt is futottunk, beszélgettünk. Célidőről, tempóról, a következő versenyekről. Valamikor elhúzott, valamikor én húztam el. De mindenképpen segített nem belebambulni és lelassulni.

Majd az utolsó körön, mikor épp megint együtt futottunk Zolival csatlakozott hozzánk László, aki egyből meglepett azzal, hogy megdicsért a múltkori írásom miatt, hogy mindent leírtam, amit ő is gondol a futásról. No köpni-nyelni nem tudtam megint a meglepetéstől. De ez az utolsó kör elején nagyon jól esett.
Így hárman, néha némán, futottunk tovább. És tovább...

Majd beérve a célba volt még 1-2 "Gratulálok Irma!" - de jó, hogy rajta van a nevünk a pólón, mert ezek nagyon jól estek ám Nekem. 

De nem szaporítom tovább a szót  Köszönöm Nektek, mert ezzel kvalifikáltam magam a maratonra. No nem valami különlegesre, amihez ilyen feltételek kellenek, csak az őszire. De kikötésem volt, hogy csak akkor nevezhetek, ha 2 óra környékén futok le egy félmaratont – a csuda tudja miért találtam ki ezt. 
Szóval a teljesíthető táv után, most már jöhet a klasszikus táv. De előtte sok-sok tudatos és tervezett edzés. 

Ui.: Péternek meg óriási köszönet a képért!

Valaki itt nagyon rákoncentrált a félmaratonra.
(Fotó: Háry Péter)

Nyújtás:

Vegyes érzelmekkel viszonyulok a K&H félmaratonhoz. Egyrészről nem szeretem, mert ha még érem nem is volt, azért kaphattunk volna első félmaratonista rajtszámot - ezt azért kár volt kihagyni a csomagból. Az hogy körverseny volt és sok volt a forduló nem zavart. Másrészt viszont szívemnek kedves verseny ez, mert itt éreztem először, hogy tényleg egy futóközösség tagja lehetek. Ráadásként ezek után kezdtünk Annával tervezgetni a jövő futásait és ezután alakult meg a FutóRózsák váltó. Szóval egy nagyon jó nyári szezon kezdődött meg ezzel a nappal.