Igen jöhetnek a megjegyzések: te perverz állat! Az igazat megvallva ezzel nem mondana senki semmi újat, mert ezt már hallottam futás kapcsán egyszer-kétszer, pl. amikor 2013 telén néha futva mentem haza munka után.
Arra azért kíváncsi lennék, hogy az a volt munkatársam, aki ezt mondta, most mint mondana arra a teljesítményemre, amikor nem egy 5-10 km-es távot tettem meg télen futva, hanem egy maratont.

Az egész Laci felvetésével kezdődött, mint szinte az elmúlt 2-3 hónap összes versenye, mert a maraton utáni időszakra anno nem terveztem semmit, edzésen kívül. Nem is nagyon tudtam, hogy milyen versenyek lennének, de Laci az elmúlt pár év alatt megismert egy-néhányat, így tudott ajánlani számos versenyt, mely megért egy nevezést.
Ilyen volt a BBU, amivel eddig csak szemezgettem, vagy a váltóban teljesített Piros85. Majd következett az  Intersport Terepfutás + Tudás Útja Félmaraton hétvégénk és egy Naszály traillel zártuk az évet. A Budai trail lett volna az év utolsó versenye, de az ismert okok miatt ez nem valósulhatott meg (új dátum kitűzve, ha valakit érint).

És jött a 2015-ös év és az 5. Gútai vízkereszt maraton. Semmi újévi futás (de még szilveszteri sem), csak bele a közepébe. Azért ott volt az ünnepi zaba, amit nem vettem rosszul, de őszinte leszek egy évvel ezelőtt fegyelmezettebb voltam és mivel a maraton óta semmi edzéstervet nem használtam, így hát a futogatásaimat sem éreztem valami jó maratoni felkészülésnek.

Mivel elég volt csak a helyszínen nevezni, ezért úgy döntöttem, ha valami miatt rossz előérzetem lesz a maratoni nevezéssel kapcsolatban, akkor visszalépek és félmaratont futok. Évkezdésnek az is szép.

Alapból az volt a felállás, hogy ha előtte nagyon sokáig mínusz lesz, és már a 4-5 óra kint lét is megterhelő lenne a szervezetemnek, akkor Laci lebeszél róla - ha tud. De nem így lett, meg se kellett próbálnia, hiszen nagyon szép, enyhe napok előzték meg a maratont és kint is minimális hó és napsütés várt ránk. Meg szél, mely tartogatott meglepetéseket!

Egyébként magára a versenyre könnyű kijutni, mert Komáromtól kb. 26 km-re van északra. Reggel 7:00-kor gyülekeztünk a Moszkva-téren, majd a 9 fős csapatunk elindult az Oszaczki-járattal. Bő két óra alatt kint is voltunk. Hogy Szlovákiában járunk abszolút nem érződött, mivel Gúta majdnem 80 %-ban magyar lakta település, ezért nem meglepő, hogy minden ki van írva magyarul és szlovákul is, az utcanevektől kezdve, a hirdetésekig szinte minden. (Azért sose gondoltam volna, hogy egyszer Szlovákiában, magyarul látom kiírva azt, hogy kínai üzlet - ez a maraton 40-41 km-e között viccesen érintett).
Igaz helyszíni nevezéssel mentünk (megjegyzem még így is nagyon-nagyon baráti áron kaphatsz egy maratoni nevezést a szervezőktől és forintban is fizethetsz), de minden gördülékenyen ment. Az A/5-ös nevezési lap kitöltése tovább tartott, mint a sorban állás.

Ide-oda nézelődtem, így nem vettem észre, hogy elém vándorolt véletlen (?) valaki, de nem is érdekelt addig a pillanatig, míg meg nem láttam a soron következő rajtszámot, amit így nem én, hanem ő kapott: 42. A szemtelen még meg is jegyezte, hogy ha ő 42-vel pont egy maratont fut, akkor én a 43-mal 43 km-t kell futnom. A poént vettem, de azért bosszankodtam, hogy nem én kaptam a maratoni számot. Az órám félremérése miatt egyébként meg is volt a 43, meg még több is.

Negyvenhármaska

Gyors átöltözés után felcsatoltam a bátyámtól kapott Mizuno Endurapak 02-m, amit itt akartam tesztelni, majd Lacival odasétáltunk a rajthoz. Sajnos december közepe óta kényszerpihenőn volt, így nem állhatott rajthoz velem, de kerékpárral végig követett a második maratonomon.
Még egy kis technikai dolog az öltözék. Aláöltöző, póló és egy vastag, hosszú kapucnis felső elégnek bizonyult és soknak sem éreztem (valaki rövidnadrágban vágott neki az egésznek, igaz azzal a tempóval nem is csodálom, mert ideje nem volt a hidegnek, hogy a bőréhez érjen). Két különlegesség még. Az egyik, hogy egy vastag csősálhoz Laci javaslatára felvettem egy vékonyabbat a számhoz, hogy ha fel kell húznom, ne a nyakamtól vegyem el, illetve tapasztalat alapján sem kellemes az összelihegett sálat visszatolni a nyakamra, ha már feleslegessé vált. Általában szeles időben takarom el csak a számat. A másik a sapim. Karácsonyra megkaptam Lacitól a hőn áhított copf-nyílással ellátott Under Armour-t. Nagyon hasznos sapka, melyet csak a nők tudnak értékelni, hiszen melyikünk nem volt már úgy futás közben, hogy fut-fut és a sapka csúszik-csúszik felfelé a copf miatt és már semmi sem védi a fülcimpád és a homlokod. Na ezen a nyíláson áthúzod a lófarkad és máris helyén marad a sapka és öröm s boldogság lesz rajtad úrrá (átmenetileg eddig a csősál fejre megoldást alkalmaztam).

Magáról a versenyről....

Dördül a rajtágyú, majd nyomás. Szépen nyugis tempóban megindulok a tömeggel. Nagy terveket nem szőttem, hisz ahogyan említettem nem volt valami jó felkészülésem rá, és tudtam, hogy a PB sem menne, annak ellenére, hogy ősszel elég jó állapotban értem be a 4:27:52-es idővel. Azért reménykedtem, hogy egy 4:40 körüli idő összejön.

Az elején eléggé fegyelmezett voltam, tartottam magam a saját tempómhoz és nem rohantam el a tömeggel. Míg tettünk pár km-t a városban azt gondoltam, hogy a lovaskíséret végig mögöttem van, mire rá kellett döbbennem, hogy csak a harmadrész megtöltött vizes tasak és a lábak dobogása az, amit összemosódva lódobogásnak hallottam (azért teljesen nem őrültem meg, tényleg volt lovaskíséret).

Kíséretünk egy tagja

A városból kiérve rendeződött a mezőny. A gáton egy kevés hó fogadott minket, igaz már az út elején beletrappoltam a latyakba, így már ez kis hó nem is zavart. Inkább attól féltem, hogy Laci nem tud majd továbbjönni és így a táv nagy részt egyedül kell majd megtennem. Szerencsére nem így lett - igaz nem sokat beszéltünk, de megnyugtatott, hogy tovább tudott kísérni.

Közben azért a mezőnyben is akadt kísérő. Sokáig a 3-as számú versenyzővel futottam, vagy ő futott velem, nem tudom. De azért jó volt, hogy látok legalább embert, mert miután a félmaratonisták visszafordultak, kevés ember kocogott errefelé.

A gátról leérve kaptunk egy jó hátszelet, melynek örültem is, míg nem lettem megintve, hogy ez a szél a  fordító után is meg fog maradni. Lassan egyébként már jött vissza a mezőny és nagyvártatva megjelentek az első hölgyek is. Néztük-néztük őket, hogy ki melyik korosztályba sorolható és azt kellett megállapítanunk, hogy kevés a 35 év alatti. Talán még összejöhet egy dobogó is - de egy negyedik hellyel mindenképp számoltam. A fordító előtt már láttam a visszafele futó keserves arcokat. Laci mondta is, hogy 1-2 embert be fogok darálni.... hát nem így lett, mert a fordító után én is így nézem ki. Borzalmas szembe széllel küzdöttem. Nagyon sokat kivett belőlem. Annyira, hogy még a hármas versenyző, Ladislav is lehagyott.

Talán még ezen a szakaszon volt (ennyi idő után, már kicsit zavaros, hogy mi mikor történt), hogy Laci előre ment, hogy csináljon pár képet. Ekkor hagytam magam és úrrá lett rajtam az elkeseredés. Bepánikoltam, szívem szerint el is sírtam volna magam. Nem mondanám ezt maratoni falnak, ha igen akkor nagyon rövid volt (150-200 méter), mert mire a hídhoz értem, ahol parkolt már nyoma se volt szipogásnak. Össze kaptam magam, össze kellett kapnom magam, mert semmi értelme nem lett volna az ellenkezőjének. A következő frissítőpontig úgyis el kell jutnom, addig úgyis futnom kell, mert azt, hogy ott kullogok morogva, kísértetiesen hasonlított volna az Intersportos viselkedésemre és azt még egyszer nem akartam átélni. Inkább összeszorítottam a fogam és nem engedtem, hogy előtörjön az énem hisztis női oldala. És bevált! Utána már nem volt semmi bajom, csak vártam azt a megváltást, hogy kikerüljek a szembe szél adta nehéz helyzetből. Már nem foglakoztatott semmi. Beérek és kész! Idő ide vagy oda, csak egy maraton! Az, hogy már tudtam nem lesz meg még a 4:40 se, az se bosszantott. Igaz már nem is tudtam apellálni semmire. Az órám már rég elszállt...

Igen, az óra! Ahogy említettem félre mért, nem is kicsit, 10 km-enként 500 métert - meg még többet. 46 km lett a végeredmény a maraton végére. Így az elején a vártnál is jobb tempó csak ámítás volt, így az egészet rosszul kezdtem el. Most agyalhatok, hogy mennyire érdemes ezen bosszankodni, de valljuk be - ez volt a kellemes tempó, bármily borzalmasnak tűnik is a valóság számomra.

Szóval már nagyon vártam a végét. Már csak 15 perc. Már csak 12 perc. Igen! 6 perc. Ugye ott cél? Áááá beértem. Forró tea, majd zuhany. Ja, a nőiben már nincs meleg víz - ez jár ha lassú vagy. Azért máskor bevállaltam volna a férfi zuhanyt is, hisz már szinte mindenki bent volt, de nem kockáztattam. A hideg zuhanynak is örültem, meg egyébként is: akkora tempóval nem izzadtam meg, hogy percekig kelljen fürödnöm. Készülődés közben még az előttem beért egyik szlovák hölggyel is váltottunk pár szót, majd irány a konyha. Sose gondoltam volna, hogy én egyszer a disznótorosnak jobban fogok örülni, mint a palacsintának, de most így volt!

És a ráadás! Lacival szemezgettük az asztalon maradt három kupát. Biztos kimaradt. Felvetette, hogy nézzük meg az eredménylistát. A mellettünk álló szervező elnézést kért, mert nem mindenkinek volt felírva az eredménye, mivel az eredményhirdetés pillanatában még voltak akik futottak. Mondtam, hogy semmi gond, gondoltam. Én vagyok az egyik, aki fel van írva. - Te vagy Hegyi Irma? - Majdnem! Hegyesi. - Akkor várj egy kicsit!
Lacival nézünk egymásra. Arra gondoltam, hogy biztos minden nő kap virágot és azért kell várnom - ott volt pár vörös szegfű még. Erre ha jól sejtem a  főszervező, Zsélyi Zoltán odaáll mellém és arról tájékoztat, hogy a korosztályomban nem indult senki, így első helyezett lettem. A reakciómat nem írom le, szerintem az alábbi kép hűen tükrözi.

Most erre mit mondjak?

A vicces, hogy Annáékkal pár nappal előtte beszéltünk erről, hogy még a végén kupát is hozok, mert az eddigi tapasztalatok alapján nem sok nő indul ezen a versenyen, de azért ennyire komolyan senki sem gondolta - max. a szívem mélyén reméltem.

Szóval összegezve: a 74 maratoni indulóból 69. lettem és mégis elhoztam egy kupát. Vicces és kellemetlen ez az egész helyzet, hiszen nem egy fényes idő (4:55:35), de eddig mindenki azt mondta, hogy ne érezzem magam kellemetlenül, hiszen vessenek magukra azok, akik nem indultak el. Én megtettem és ez lett az eredménye.

Egyébként a kisbuszunk nagyon jól teljesített, hiszen összesen 3 kupával lettünk gazdagabbak, és mindenki végigtudta a maga távját.
Már sötétben, álmosan jöttünk haza. Én oldalra dőlve pihentem, miközben azon agyaltam, miért van az, hogy mikor úgy érzem borzalmasan meg megy a futás, mégis jutalmazva leszek a sorstól. Tavaly mit megadtam volna egy kupáért, miután megéreztem, hogy milyen is megközelíteni egy dobogót.

Jövőre megint ott a helyem. Nem csak a szerencsés győzelem adta címvédés miatt, hanem azért is, mert ezt a versenyt lefutni és felkerülni a listára számomra öröm - kilépve a komfortzónámból teljesíteni egy téli maratont, különleges érzést adott számomra, főleg egy ilyen barátságos környezetben. Szóval jövőre, ugyanitt!

(Fotók: Fejes Laci; Ladislav Maras)