Bemelegítés:

Ha valamit csinálsz, valamit élvezel, és élvezettel mesélsz róla önkéntelenül is magaddal ragadod az embereket, ha akarod, ha nem...

Futás:

2014. május 22.

Elég későn értem ma haza, így nem értem oda az esti edzésre. Azonban hogy mégis hasznosan teljen az estém, be szeretnék pótolni egy elmaradást. Rögtön kettőt! Két beszámolót, melynek az apropója ugyan az, csak az egyik két évet csúszott  Valakinek hátha tanulságos lesz 

Az apropó pediglen a Coca-Cola Testébresztő Női Futógála...

A számadatok:
2012. május 20. - 7,5 km - 00:53:12
2014. május 18. - 10 km - 00:55:35
Most a matekot hagyjuk! Szerintem egyértelmű 

Most azt gondolhatjátok, hogy ja két év alatt illik ennyit javítani. Azonban ez nem két év volt! Most jöjjön egy kis személyes...
2011. végén nagy lelkesen elkezdtem futni, de a lelkesedés alább hagyott. Az amúgy se sűrű futások ritkultak és futócipő bekerült a sarokba... 2012. május 20-án végleg. Majd az álmok, a célok is követték. Ez az utolsó futás kész szenvedés volt. Mind fizikailag, mind lelkileg. Ráfogtam a melegre, meg minden másra.
Ezután egy év monoton, csak hagyjatok békén életmódot követtem, míg valami bekattant. Bekattant és megváltozott! Elkezdtem edzeni, a lábamat, erősíteni majd tavaly augusztusban kimentem a terepre. Mit ne mondjak nagyon .... volt. Szenvedés az egész, de mentem tovább, hisz addigra nem csak a testem erősödött meg. Kattogott bennem, hogy hé Te volt, hogy lefutottál 7,5 km-t!!!!!
Majd jöttek újból a határok feszegetése. Hosszabb táv, vagy gyorsabb tempó. Szélsőséges idő - eső, hó vagy fagy. Extrém időpontok. Minden, csak hogy bizonyítsam magamnak, hogy nincs kifogás!
És most itt tartok! Messze nem a legjobb, de folyamatosan jönnek a hasznos tanácsok, hogy lehetek jobb, hogy lehetek ügyesebb és fejlesztem magam. A bejegyzéseitek tudatosítják bennem, hogy fontos egy edzésterv követése, a következetesebb életvitel, ha le akarom futni a maratont.

És mi az oka ennek a személyes bejegyzésének? Az, hogy sose tudhatod, hogy kit motiválsz, kinek adsz erőt vagy ki talál meg benned a futás által egy barátot! Egyre több pozitív megjegyzés jön a környezetemből, ami alapján tudom, hogy amit csinálok, az jó! Többek között a hét elején ez az üzenet várt - remélem az írója nem bánja, hogy közszemlére tettem az üzenetét. Hisz engem meg ez visz tovább. 

Szóval sose gondolkodjatok azon, hogy megosztjátok az élményeiteket, hiszen nem tudjátok, hogy kit ragadtok magatokkal, kiket lendítetek át a holtponton!

Szóval hajrá! Fogyjanak azok a kilométerek, és gyarapodjanak a személyes élmények, hogy jövőre a Fuss 2015-ben 2015 km-t! csoportban még többen legyünk! 

Nyújtás:

Hogy én néha milyen érzelgős tudok lenni. De lényeg, ami lényeg, hogy meg kell osztanod az élményeidet. Lehet azt gondolod, hogy senkit sem érdekel, de ha már egy ember érdeklődéssel áll az adott bejegyzésedhez, akkor már megérte, nem? Hagy döntsék el ők, hogy akarnak-e rólad tudni és add meg nekik a lehetőséget, hogy tudjanak rólad! Ezért is mertem megosztani a blogot pár napja.
Titeket ért már hasonló élmény?

Bemelegítés:

Emlékszem mikor felkaptam a vizet a 10 év - 10 km esős időszaka kapcsán tett megjegyzésen. A lényege az volt, hogy mindenki vergődik a pólóért meg az éremért, de egy kis eső miatt ezek a "futók" vinnyognak és csak az igazi futók képesek ezt az időjárást mellőzni. No de ki az igazi futó? Lássuk...

Futás:

2014. május 16.

Egy múltkori futóesemény egy picit lekicsinylő hozzászólását megpillantva elkezdtem gondolkozni, hogy ki számít futónak. Én annak számítok-e? Tempó, táv, gyakoriság? Baj, ha versenynek nevezünk egy hétvégi megmérettetést?
Emellett nemrégiben itt a csoportban feltűnt egy blogbejegyzés, ami arról szól, hogy "Miről lehet felismerni egy futót?" - no ott magamra ismertem 

Azonban a mai nap teljesen meggyőzött arról, hogy igen: én annak számítok. Hisz már az életem része.
Szinte nincs olyan nap, mikor ne kérdezne meg valaki: Ma mész futni? / Tegnap futottál? / Hétvégén mennyit futottál? / Mennyi idő alatt futod le a szigetkört? / Most lesz verseny? - ezeket hallva, mindig egy lelkes mosoly ugrik fel az arcomra.
Ha feszült vagyok, csak eszembe jut, hogy nyugi... hazamész, ruhacsere és mész futni. Ha még csak egy fél órára is, de mész. Az mindig segít!
Ekkor csak én vagyok, a lábam, a gondolataim. A rosszakat kifutom, a jókat meg begyűjtöm.
Vagy ha épp a városban járok és üresjáratban vagyok, a fejem akkor is az októberi nagy célon jár  Milyen lesz? Mi lesz azután? És az idő most még egyszer sem jut eszembe. Csak a cél!
Szóval amondó vagyok, hogy minden olyan ember, akinek van egy célja és azt a futással éri el, közben szereti és élvezi is ezt, az futó! Legyen az profi, lelkes amatőr, vagy csak hobby-kocogó  Minden futás egy verseny. Verseny magaddal. Jobb időért, hosszabb távért, szebb technikáért. Vagy csak azért, hogy megcsináld. Mindenki nyakában már ott lóg egy képzeletbeli érem, mikor elindul.

És az a mai munkahelyi párbeszéd, ami alapján rájöttem, hogy már menthetetlen futó vagyok, a következő:
- Egyik munkatársam: Na süt a nap közben meg zuhog!
- Én: ajjjj neeee... kiakartam menni (én ekkor csak a Herbaházra gondoltam, ahova ebédszünetben át akartam ugrani).
- Másik munkatársam: Nyugi Irma! Estig eláll és mehetsz ki futni.
- Én: ööö ki beszélt itt futásról? Csak a boltba akartam kimenni 
(szóval már a közvetlen környezetem is tudja, hogy én gondolatban állandóan futok, így joggal feltételezhették, hogy erre gondolok most is 
Ezután megbeszéltük, hogy nekem ez az, amiről szeretek beszélni - végre már valami téma, amiben őszintén lelkes vagyok 

Igaz szerintem sok ismerősöm lelőne, hogy ez már megint csak a futás körül pörög. Már megint egy futós poszt. Már megint egy futós like. Már megint, már megint, már megint........ Nem elég, hogy sokat beszél, de még ez is  
De nem érdekel, hisz mindenkinek van egy kattanása. Valaki vállalja, valaki nem. Valakinek megszokott, valakinek nem.
Tudom, hogy nem vagyok egy nagy guru a témában és nem is akarok most azonnal az lenni. De nekem sokat adott az elmúlt időszakban a futás és csak egy a célom: a folyamatos fejlődés és az, hogy mindig lássák rajtam a lelkesedést.
Ez az én versenyem!

Nyújtás:

Na igen! Bosszantóan sokat pörögtem a futás kapcsán. Kb. nyár vége felé közeledve értem el azt az állapotot, hogy csillapodott a futással kapcsolatos hozzáállásom és újra normálisan viselkedtem - igaz mit nevezünk normálisnak? De most őszintén! Az elején néha csak így vagy képes meggyőzni önmagad arról, hogy igenis jó dolog és csináld! Ha előtte nem sportoltál, nem volt az életed egy pici része se a mozgás és nekem nem volt az akkor saját magad kell győzködni arról, hogy "mennyire jó". Akkor is ha szenvedsz és nyűglődsz indulás előtt, ezek ellenére is el kell hitetned magaddal, hogy igenis van értelme és haszna, csak az később fog megmutatkozni. Idő és türelem kérdése az egész, de addig is kell egy nagyobb lendület, hogy kitartson egy-egy apróbb buktató alatt is. Az ilyen túlontúl nagy érzelmeket látva mit gondolhat a többi ember, főként azok az ismerőseid, akik előtte is ismertek?

"Ennek     meg     mi     a     baja    ???"

Válaszom: semmi! Csak lelkes futó.
És a lelkes futó mindennek örül. Ha lefut 4 km-t vagy rajthoz áll egy 10 km-es versenyen vagy ezen a versenyen kap pólót és érmet, mert így tárgyi emlékei is lesznek erről az időről és majd ott csücsül 8 hónap múlva a 10 km-es érmei előtt, de már két maratonnal a háta mögött.

Én ennek a kontójára írom az akkori hevességemet.

(Forrás: Te Tested - Te döntésed)

Bemelegítés:

2013 ősze és tele után, amikor nagyon szépen kezdtem a futást, mondhatni kezdett kialakulni egy bizonyos fokú rendszeresség (kb. erre utalhattam lentebb a 3. körnél) volt egy punnyadós január - ha jól emlékszem betegség miatt (5; 6,5; 5 km volt számokban a januári teljesítményem). Ekkor jött a február: egy jó kezdő hét, egy hét pihi, majd a következő futás...

Futás:

2014. február 17.

Csütörtökön eszembe jutott egy kósza gondolat.... mi lenne ha hétvégén nem a parton futnék, hanem kimennék a szigetre és ott futnék és most nem egy körről beszélek. A péntek, szombat után na jó, örülj, ha lenyomsz egy 10-est gondolattal keltem fel vasárnap. Miután indult bátyám haza, úgy döntöttem, hogy én is indulok vele, mert a végén az lesz, hogy áááá most kimarad a hétvégi hosszútáv és inkább többet, gyakrabban futok hétköznap.
Na és akkor jött a következő menetrend egy jó kis bemelegítés után:
- no induljunk neki, lesz ami lesz...
- 1.kör: jé javult a technikám, és tényleg úgy megyek előre, mint aki fut
- 2.kör: ne már... jobb tempót futottam, mint az előbbi kör - vagy csak az eső miatt siettem  Na mindegy, a szokásos hétvégi hosszútáv megvan.
- 3.kör: na Irma ha ezt lefutod, mert lefutod, hiszen novemberben már futottál 16-ot, az elmúlt hónapban meg már volt egy 15-ös, meg egy 14-es, és ennyi 5-8-10 km-es edzés után menni is fog szenvedés nélkül. Szóval ha lefutod, akkor nekimész a 4. körnek max amikor már nagyon kivagy, akkor leállsz. Így is saját rekordot döntöttél és büszke lehetsz magadra.
- és ekkor elfogott az az érzés, mint csütörtökön. Milyen kimondani azt, hogy félmaratoni távot futottam. És ki akartam mondani. 
- 4.kör: még mindig bírom, még mindig megy. Oké megcsinálod. Ne állj meg mert akkor tudod mi van. Nem bírsz újra elindulni, már nem menne. Na jó a kör első harmadán már nem futottam olyan szépen, és vagy 100 méteren még egy profi gyors-gyalogló is beelőzött volna. Szóval szedd össze magad és normálisan. 
És ment. És a kanyar után is megvolt a lendület. Jó már csak 2,5 km. Ekkor következett az a pillanat, mikor magamban beszéltem. Meg kell látnom a hidat, el kell futnom a hídig, onnan csak egy kanyar választ el a céltól. De a híd túl messze van. Nem nincs messze. Gyerünk! No ezt hallhatta, aki akkor megelőzött volna. És a híd tényleg nem volt messze. Lefutottam, megsirattam - nyugi az öröm miatt és nem a fájdalomtól, de a lényeg, hogy megcsináltam.

Tudom kicsit hülyeség volt az edzéstervet megbontani, mert még nem ez a táv következett. Tudom lehet hogy holnap úgy vánszorgok le a galériáról, hogy örülök ha nem egybe veszem a lépcsőket. Tudom teljesen megáztam. De azt is tudom, hogy ez kellett. Kellett a határokat feszegetni.

Nézve a ti futott km-eiteket, nézve hogy van akinek ez csak egy szokásos mennyiség a héten, nézve, hogy mennyire el vagyok maradva a 2014-hez képest, mindezeket figyelembe véve se csüggedek mert ezt megcsináltam. Úgy, hogy augusztusban 1 km után azt mondtam: jó már nem vagyok a régi, elég ennyi mára... a hétre.
És ez a legfontosabb, és nem csak a futásban, hogy a teljesítményemet önmagamhoz mérjem és míg ez fejlődés, akár 1 km-rel vagy 1 perccel jobb az eddigiekhez képest, az már haladás.

Most vissza az edzéstervhez. Tempójavítás a nagy feladat. Már nem kellenek a kedvcsináló, kellemes 5-10 km-ek. Hanem az izzasztós, megszenvedős távokra van szükségem. Fejben már minden rendben lesz...

És higgyétek el a mai teljesítményemben ez a csoport, az a gondolat, hogy ti vagytok, ti is futtok, ti is küzdötök, ti is bolondok vagytok  sokat segített. Köszi Nektek is! Remélem sok mindenkivel összefutok valamelyik versenyen vagy legalább a terepen - jaj de várom a pólót meg a kitűzőt emiatt 

Sikeres hetet Nektek!

Ui.: azt hittem az ágynak dőlök fürdés után, de annyira fel vagyok dobódva, hogy még mindig nem tudok elaludni

Nyújtás:

Mókás visszaolvasni. Februárban mekkora élmény volt számomra, hogy lefutottam 4 kört a szigeten. Most meg.... Igen néha most is kellemetlen. Igen, néha 10 km előtt is tudok nyűglődni. De igen! Képes vagyok rá! Ha azt mondják, hogy most azonnal vedd a cipőt és fuss le egy félmaratont, hát lefutom. Ha nem is egy PB futás lesz, de lefutom.

Ui.: miközben ezt írom, itthon épp mi volt témában? Az első félmaraton - pedig nem is én hoztam szóba.

Augusztus végén felmerült bennem a gondolat, hogy blogot kellene vezetni... Ja, hogy miről? A futásaimról. Az év első felében írtam egy-egy bejegyzést a Fuss 2014-ben 2014 km-t! csoportba (akkoriban még ezt az egy futóközösséget ismertem), de el is vetettem, hiszen annyi ilyen oldal van már. Hegyre dombot? Majd az októberi maraton környékén megint írhatnékom támadt, így írtam. A visszhang jó volt. Akkoriban felgyorsultak az események körülöttem, így jobb dolgom is akadt, mint belekezdeni egy blogba. Még akkor is, ha nem rendszeres írás a célom, az induláshoz kell egy kis idő. No hát most jött el ez az idő....

Kicsit öncélú lesz az oldal. Eddig is főként azért írtam, mert ezáltal jobban átgondoltam az adott témát. Kiírtam magamból, ezzel nyugtattam magam. Illetve leírva a dolgok sokkal erőteljesebben rögzültek bennem, és hát jó újra élni ezáltal az adott eseményt is.

Inkább mindig az érzelmi oldalt ragadtam meg és ezután is így szeretnék tenni. Most, hogy egy csatornát nyitottam erre, legalább nem novellaterjedelmű bejegyzéseim lesznek, mert addig-addig halogattam egy-egy gondolat kifejtését, hogy feltorlódtak a következőig, így mire leírtam már azon csodálkoztam, hogy ilyen hosszú bejegyzést egyáltalán valaki elolvas.

Kezdésnek fel fogom tölteni a régebbi írásokat - vegyük ezt alapozásnak. Majd azért egy bemutatkozást is illene összedobnom, hogy legyen egy kis viszonyítási alap, hogy mikor és honnan is indultam el.
Lesz, ami lesz. Jön, ami jön. Íródik, ami íródik.
Futni fogok, így téma lesz. Remélem a gondolatok is jönnek majd.

Elindultunk!
(Fotó: iramszarvas)