A rajtpisztoly eldördült!
Augusztus végén felmerült bennem a gondolat, hogy blogot kellene vezetni... Ja, hogy miről? A futásaimról. Az év első felében írtam egy-egy bejegyzést a Fuss 2014-ben 2014 km-t! csoportba (akkoriban még ezt az egy futóközösséget ismertem), de el is vetettem, hiszen annyi ilyen oldal van már. Hegyre dombot? Majd az októberi maraton környékén megint írhatnékom támadt, így írtam. A visszhang jó volt. Akkoriban felgyorsultak az események körülöttem, így jobb dolgom is akadt, mint belekezdeni egy blogba. Még akkor is, ha nem rendszeres írás a célom, az induláshoz kell egy kis idő. No hát most jött el ez az idő....
Kicsit öncélú lesz az oldal. Eddig is főként azért írtam, mert ezáltal jobban átgondoltam az adott témát. Kiírtam magamból, ezzel nyugtattam magam. Illetve leírva a dolgok sokkal erőteljesebben rögzültek bennem, és hát jó újra élni ezáltal az adott eseményt is.
Inkább mindig az érzelmi oldalt ragadtam meg és ezután is így szeretnék tenni. Most, hogy egy csatornát nyitottam erre, legalább nem novellaterjedelmű bejegyzéseim lesznek, mert addig-addig halogattam egy-egy gondolat kifejtését, hogy feltorlódtak a következőig, így mire leírtam már azon csodálkoztam, hogy ilyen hosszú bejegyzést egyáltalán valaki elolvas.
Kezdésnek fel fogom tölteni a régebbi írásokat - vegyük ezt alapozásnak. Majd azért egy bemutatkozást is illene összedobnom, hogy legyen egy kis viszonyítási alap, hogy mikor és honnan is indultam el.
Lesz, ami lesz. Jön, ami jön. Íródik, ami íródik.
Futni fogok, így téma lesz. Remélem a gondolatok is jönnek majd.
Elindultunk!
(Fotó: iramszarvas)